Kiemelt híreink

GŐZERŐVEL HALAD AZ 1000 CSERJE ÉVE PROGRAM
Örömmel számolhatok be arról, hogy a Mesekertes Bölcsőde parkolójában újabb 103 cserje került elültetésre, amellyel már összesen 547 elültetett növénynél tartunk. A zöldítési program azonban

FOLYTATÓDIK A VERSENYKÉPES JÁRÁSOK PROGRAM
Örömmel tájékoztatom Önöket, hogy megérkezett a Versenyképes Járások Program keretében elnyert 250 millió forintos támogatás, ebből az összegből a Gödöllői járás mind a 15 települése

AZ EZEREGYÉJSZAKA MESÉI JÓTÉKONYSÁGI BÁL
Idén novemberben különleges, mesés hangulatú estére invitálom Önöket!Az „Ezeregyéjszaka meséi” Jótékonysági Bál a Ki Akarok Nyílni Óvoda szülői közösségének szervezésében kerül megrendezésre, hogy együtt támogassuk

Erdőkertesi Napló – 2025. október
Megjelent az Erdőkertesi Napló 2025. októberi száma. Településünk közéleti lapját elektronikus formában is elérhetővé tesszük honlapunkon. A Napló megtekintése –>

MÁRTON-NAPI LÁMPÁS FELVONULÁS
A Ki Akarok Nyílni Óvoda szervezésében idén is sok szeretettel várunk minden erdőkertesi családot a hagyományos Márton-napi lámpás felvonulásra november 14-én pénteken, 17:30-kor a Ki