Az egyes emberek által végzett munka, erőfeszítés és elhivatottság nemcsak az egyéneket emeli ki, hanem hozzájárul a közösség és a társadalom fejlődéséhez is. Hagyományaink szerint ez év augusztus 20-án is elismertük a sokoldalú, önzetlen munkát, a közösségért tett erőfeszítéseket, a kimagasló szakmai teljesítményeket. Büszkék lehetünk arra, hogy Erdőkertesen ilyen sok példamutató lakostársunk van.
Erdőkertes Díszpolgára címben részesült:
Hollósi Jánosné
Ha létezik olyan, hogy a település lelke, Hollósi Jánosné Marika mindenképpen annak számít. Kedves, segítőkész, mindenre nyitott személyisége Erdőkertes valamennyi rendezvényén megmutatkozik, legyen az közéleti, kulturális vagy sportesemény. Marika kétéves kora óta él itt. 1994 augusztus 1-én kezdett dolgozni az Ady Endre Művelődési Házban. Mindig is jó barátságban volt a könyvekkel. 1997-ben szerzett könyvtáros asszisztens képesítést, majd 2002-ben felvételt nyert a bajai Eötvös József Főiskolára, ahol négy év múltán informatikus könyvtáros oklevelet vehetett át. Bár a tavalyi esztendő tavaszán, negyvenéves munkaviszony után nyugdíjba vonult, jelenleg is cselekvő tagja a Magyar Könyvtárosok Egyesületének. 2006 óta részt vesz a képviselő-testület Művelődési Bizottságának munkájában, 2010 óta pedig önkormányzati képviselő. Aktív sportegyesületi, majd könyvtárosi és képviselői tevékenységének köszönhetően, valamennyi korosztály körében rendkívüli népszerűségnek örvend. Szabadidejében rendszeresen végez önkéntes munkát, nyaranta egy-egy hét időtartamban a SZEDER Egyesület táborait vezeti. A település közösségi életében betöltött kimagaslóan aktív szerepe, társadalmi munkája, valamint 2010 óta fennálló, eredményes képviselő-testületi munkássága révén, az Erdőkertes közszolgálatáért kitüntetés után, Hollósi Jánosné Marika méltán érdemelte ki az Erdőkertes Díszpolgára címet.
Erdőkertes Ifjúságáért kitüntetésben részesült:
Zsolnay Anikó
A nagykátai születésű Zsolnay Anikó Kecskeméten végezte óvodapedagógusi tanulmányait. Szülővárosában kezdte pályafutását, az évek során pedig négy fővárosi intézményben is dolgozott. Családjával huszonöt éve költözött Erdőkertesre, ahol kezdetektől a Szőlőfürt Református Óvodában vállalt feladatot. Rendkívül sokoldalú pedagógus, kinek szárnyai alatt nem csupán gyermekek, hanem jó néhány pedagógushallgató is nevelkedett. Több mint negyvenéves óvodapedagógiai munkássága példaértékű.
Marosi Gyuláné
Marosi Gyuláné Erzsike 1963. december 20-án született Sátoraljaújhelyen, általános iskolai tanulmányait Bodroghalomban végezte. 1979-ben költöztek Erdőkertesre, négy gyermek édesanyja. A Ki Akarok Nyílni Óvodában 1998-ban kezdett dolgozni dajkaként. Ez alatt az idő alatt belelátott az óvodapedagógusok munkájába, és eldöntötte, hogy ő is továbbtanul. 2001-ben beiratkozott a szarvasi Tessedik Sámuel Főiskola óvodapedagógus szakára. A diploma megszerzése után megkezdődött a húsz éven át tartó pedagógusi pályáját. Marosi Gyuláné az idei nevelési év végén vonult nyugdíjba. Pályafutását megkoronázandó, az erdőkertesi gyermekekért végzett magas színvonalú óvodapedagógusi munkájáért, Erdőkertes Ifjúságáért kitüntetésben részesült.
Tóth Béláné
1984. augusztus 1. óta az Erdőkertesi Neumann János Általános Iskola pedagógusa. Munkakörét tekintve volt tanító és tanár, munkaközösségvezető, 2008 – 2009 között pedig igazgatóhelyettes is. Munkája során mindig is fontosnak tartotta a tiszteletet és az elfogadást, az oktatás mellett a következetes, ugyanakkor gyermekközpontú nevelést. Kiemelkedően magas színvonalon végezte pedagógusi munkáját.
Hack István Erdőkertes Közbiztonságáért kitüntetésben részesült:
Lőrinczy Balázs
Lőrinczy Balázs 2009-ben költözött a településre, három gyermek édesapja. 2010 óta magas színvonalon végzi társadalmi munkáját polgárőrként.
Pataki Lajos
1974 óta él Erdőkertesen. Két felnőtt gyermek édesapja. Alapítótagja az erdőkertesi polgárőrségnek, 1991-től, vagyis megalakulásától kezdve aktív alakja a gárdának. A településen rendkívül ismert és népszerű lakos, mivel nagyon segítőkész ember, és mindennél fontosabbnak tartja lakókörnyezetének közbiztonságát. Az elmúlt harminchárom év alatt sok száz órát töltött közterületi szolgálatban.
Princz Gábor
2003-ban költözött Erdőkertesre. Azonnal a közösség aktív tagja lett. 2006-ban belépett a helyi Polgárőrség tagjai közé. Havonta több alkalommal vállalta az éjszakai őrjáratokban való részvételt és közösségi rendezvényeinken is számos alkalommal találkozhattak vele a településen élők. Ezt a szolgálatot állhatatosan végezte munkája és egyéb tevékenységei mellett. 2018-ban Veresegyházra költözött, a Polgárőrségben végzett szolgálatát azonban éveken át tovább folytatta Erdőkertes területén, vigyázva a település lakóinak biztonságát és nyugalmát.
Erdőkertes Fiatalja kitüntetésben részesült:
Schersing András
1999. március 25-én született. 2018-ban érettségizett a Fóti Szabad Waldorf Iskolában, majd sportedzői képesítést szerzett Békéscsabán. 2007 elején kezdett sportolni aikido sportágban, a Veresegyházi KI Művészetek Sportegyesületében, amelyről érdemes megemlíteni, hogy az ott sportoló gyerekek rendszeres résztvevői a nemzetközi világversenyeknek, továbbá számos bajnoki címmel rendelkeznek. A 2015-ös esztendőben megkapta Az Év Aikidosa díjat, illetve a Veresegyház Város Érdemes Sportolója díjat. 2017 év elején kezdte el a kick-box formagyakorlat szabályrendszerében való versenyzést, és ugyanebben az évben nyáron tette le az aikido első mesterfokozatát. 2019-ben a Horvátországban megrendezett világbajnokságon, 2021-ben pedig az Olaszországban tartott világbajnokságon szerepelt eredményesen. 2022-es évben az aikido második mesterfokozatát is letette. Eddigi sportolói karrierje során magáénak tudhat két országos bajnoki címet, három Európa-kupa bajnoki címet, ezen felül háromszoros Világ-kupa bajnoki rang tulajdonosa. Idén kivívta magának a Görögországban megrendezésre kerülő Európa-bajnokságon való részvétel lehetőségét.
Pásztor Gyula Erdőkertes Sportéletéért kitüntetésben részesült:
Tajmel Barnabás
Tajmel Barnabás öt éve, turai és galgahévízi sportélete után került kapcsolatba az Erdőkertesi Sportegyesület futball szakosztályával. Egyfelől a felnőtt labdarúgó csapat oszlopos tagja lett, ahol technikai feladatokat is ellát, másfelől az utánpótlásnevelés koordinátora az U7-es és U9-es csapatok vonatkozásában. Ugyancsak hozzá tartozik a rendkívüli népszerűségnek örvendő Ovifoci. A közvélekedés szerint lendületes, precíz, odaadó edző. Számos feladatot ellát a szakosztályban, edzőmérkőzéseket, tornákat és csapatépítő tréningeket szervez, teszi mindezt az egyesületben focizó gyermekek fejlődéséért. 2020 februárjában szerezte meg a Magyar Labdarúgó Szövetség Grassroots C licenszét.
Polgármesteri elismerésben részesült:
Balogh Miklósné
Balogh Miklósné Zsuzsa 2017-ben költözött Erdőkertesre, Marcali városából. Ami szakmai életútját illeti, 41 év alatt mindvégig emberekkel, emberek között tevékenykedett. Öt évvel ezelőtt, 2019-ben kapcsolódott be a Barátság Nyugdíjas Klub munkájába, ahol az aktív közösségi élet, a klubprogramok lehetőséget adtak új ismerősök, barátok szerzésére, valamint Erdőkertes életének megismerésére.
Gáspár Rita
A Magyar Vöröskereszt területi vezetője a balassagyarmati Szántó Kovács János Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában érettségizett. 1984 óta él Aszódon. Mindennapi munkája rendkívül sokrétű: elsősegélynyújtás oktatás és vizsgáztatás, szociális munka, élelmiszerosztás, ruhagyűjtés, táboroztatás, drogprevenciós kiállítás és konferencia szervezése, menekültügyek, egészségügyi szűrések és rendszeres véradások lebonyolítása. Ez utóbbi kapcsán Erdőkertesen is rendszeresen találkozhatunk vele, a negyedévenkénti véradások alkalmával. Ugyancsak nagy szerepe van a Családsegítő Szolgálat által végzett helyi ételosztásokban. 40 éves munkaviszony után, nyugdíjasként is odaadóan szolgálja a Vöröskeresztet és azon keresztül rászoruló embertársainkat.